Kedves Látogató!

Egyszer egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint

az Igazság keresője, ezt mondta a Mester:

-Ha valóban az Igazságot keresed, akkor van valami,

amire mindenek felett szükséged van.

-Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.

-Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz. (Anhony de Mello S.)

 

Másszor a mester két ágat rakott le a földre és megkérdezte a tanítványt hogy mit lát. A tanítvány azonnal rávágta hogy egy T-betűt. A Mester pedig mosolyogva mondta. Ez két ág...Túl sokra becsüli az ember a tudását, az intellektusát, azonnal ítéleteket alkot és egyre kevesebbre tartja az érzéseit. Lázár Ervin egyik mesehőse szerint minden gondolattal elveszünk valamit a világtól így aztán szép lassan elgondolkodjuk a földet magunk alól...Az ember a bibliai bűnbeesés pillanatától fogva vágyik a mintentudásra, sokan azt gondolják, el is érhetik.  Bármennyire is tisztelem a racionalitást, nem tudom isteníteni. Van valami felette amit sokkal jobban tisztelek és sokkal inkább keresem. Hogy miért fotózom? mert a legtisztább dolgok egyike a világban a játék. Abba enged belepillantani és megélni amit sokszor nem merünk kimondani, vágyunk rá de elnyomjuk, vagy feledésbe merült pillanattá foszlott. Számtalan lepel hullik le a játék alatt. Ilyenkor mindenki és minden tiszta. Számomra a képalkotás zuhanás abba a világba amit elfedünk, amire az idő ráfesti a saját korát. A képalkotás olyan mintha ezeket a festékrétegeket kaparnám le magamról és a körülöttem levő tárgyakról, emberekről. Ilyenkor elevenednek meg az elhagyott parasztház falai, ilyenkor veszek észre valamit a negatívon, amire nem is gondoltam volna és ilyenkor próbálok nemesedni is, máskor határaimat feszíteni. Mesélni kezd minden. Tisztán, érthetően, kétértelműen, elbizonytalanítón, csábítón, igazan. Pont úgy ahogy a játékban valódi természetünk mutatkozik meg... Ehhez a gondolathoz fűzném kedvenc idézetem a művészetről Miltényi T. tollából: "Rimbaudnak van egy gyönyörű mondata: „Az én, az valaki más.” Ez kb. azt  jelentheti, hogy a művész, mikor alkot, elveszti a kontrollt a „csinálás” folyamatában. A mű egyszer csak önmagát kezdi írni, s a művész ezt úgy éli meg, hogy valaki más beszél belőle, ő csak médiuma – közvetítője – az isteni teremtésnek. Valójában arról van szó, hogy a művészet, lényegéből következően, csak egy határig kontrollálható racionálisan. Elszabadul valami: több és más teremtődik mint ami az eredeti szándék volt". Miltényi Tibor (2000) Papp Gergely. Új Forrás, 2. sz. 

Jáger Viktor vagyok, zenész, alkotói fotográfus, geológus PhD. Édesanyám hegedűtanár, édesapám villamosmérnök, felmenőim földművesek, parasztok, erdőn-mezőn dolgozó emberek voltak, és talán norvég zsoldosok... Abban az évben születtem, amikor az amerikaiak, pontosabban Jimmy Carter elnök lelkiismereti és erkölcsi indíttatásból a Fort Knoxban őrzött Szent Koronát visszaszolgáltatta Magyarországnak. Hogy miért fontos ez számomra? Életünkben mindig szerepet kapnak a viszonyítási pontok. Úgy gondolom, az a fa képes új hajtásokat hozni, aminek élő gyökerei vannak. Szeretem a hazámat és a világon egyedülálló nyelvünket, kultúránkat, és nagyon büszke vagyok arra hogy magyar vagyok. Ebből a forrásból táplálkozom, és mindaz ami vagyok, innen ered, a nagyszüleimnél falun töltött nyarakból, a vidéken és természetben töltött időből, ami azóta is folyton betölt. Középiskolai éveim alatt Erdélyi Zoltánnál tanultam hegedű szakon, aki a zeneakadémiára szándékozott felkészíteni, de 16 éves koromban meggondoltam magam és nem mentem zenei pályára. Túlzottan érdekelt a körülöttem lévő világ, és nem akartam megragadni csupán egy dolog művelésénél, így pályát váltottam. Az ELTE geológus szakán aztán sikerült a racionális világot is jobban megismernem, mégis úgy érzem, a specializáció helyett az összefüggésekben való gondolkodás művészi énemből fakad, a művészetet pedig magasabb szintűnek gondolom a puszta racionalitásnál.

Fotográfiával jóllehet gyerekkoromtól fogva foglalkozom, de időközben ez a tevékenység már meghaladta a passzió fogalmát és egyre erősebb önkifejezéssé, saját magam és világnézetem lenyomatává vált. A fotográfia művelésével kezd tudatos szintre emelkedni bennem ami tudatalattimban lappang, ami vagyok és amivé éppen formálódom. A fotóimban a téma sokszor érzésekre, intuíciókra épül ahol az improvizáció és a pillanat megélése és letükrözése fontos szerepet kap, hiszen „a döntő pillanat” –ahogy Bresson fogalmazott– megragadásáról van szó.
A koncepcionális fotózások során az ötleten túl érzelmek keltése, hangulatok megragadása vezérel. Talán a legkedvesebb és hozzám legközelebb álló koncepciók azok amikor rég elhagyott kastélyokba, kúriákba, ipari épületekbe, erdőkbe, elhagyott legelőkre, présházakba, falvakba, bányaépületekbe lehelünk új életet az adott hely szellemiségének és rezgéseinek átvétele közben. Minden helynek van szelleme, szellemisége amit felidézni, megidézni lehet, vagy az otthagyott tárgyak életrekeltésével egy sajátos világot teremthetünk ami egyrész valóság, egyrész történelem és egyrész mese…
Fanatikus rajongója vagyok a Monty Python csoport munkásságának, így a konvencionális világ fonák oldalának felszínre juttatása, a Concept-Art motivációja is bennem van. Alkotói fotográfusok közül ezért állnak hozzám legközelebb Nino Cais, Paul Apal'kin, Cedrick Nöt, Ben Zank, Masao Yamamoto, Chema Madoz és különösen  William Wegman korai munkái, valamint Rodney Smith, Thomas Barbéy és Duane Michals. Szándékosan hagytam a sor végére a hazai neoavantgardhoz tartozó magyar alkotót, Ficzek Ferencet, akinek gondolatisága, eredetisége csak a kor legnagyobb képzőművészeihez  rokonítható.

A nőiesség és nőiség témaköre szintén nagyon közel áll hozzám. Helmut Newton mondta egyszer a következő mondatot: „Nem arról van szó, hogy nem szeretem a fehér papírhátteret. A nő nem egy fehér háttér előtt él. A nő az utcán, az autóban és a hotelszobában él”. Idegen tőlem minden ami mű, többek között a „műterem” használata is. Jane Burton ausztrál fotóművésznő misztikus-erotikus világa szintén nagyon közel áll hozzám, ahogy Nazif Topcuoglu török fotóművész folytott erotikájában pedig Balthus gitárleckéjének és más műveinek parafrázisait látom. Bár nem fotográfus, de az egyik leghitelesebb vizuális művésznek mégis Tarr Bélát tartom. 

Tímár Péter (Egészséges erotika, Csapd le csacsi) szerint saját fotóinkat is meg kell fejtenünk. Hogy ez a mondat mennyire őszinte az számomra csak akkor vált valósággá amikor belső világom tükröződését láttam vissza a képeimen. Ha valakinek a lelke harmonizál erre a képi világra, az a mondanivalójukat is megérti anélkül hogy elemezné…a vizualitás ugyanis sokkal ősibb és elementárisabb képesség mint bármely nyelv. Ezt maga az evolúciós folyamat támasztja alá, hiszen már a félmilliárd évvel ezelőtt élt háromkaréjú ősrákok látószerve is olyan fejlett volt, hogy képessé tette őket akár 360°-os térlátásra. Az evolúció során kifejlesztett, és az egyik legmagasabb rendű képesség maga a látás, a vizuális inger feldolgozása. Mai agykutatások azt is bizonyítják hogy egy arc felismerése a másodperc töredékrésze alatt szimpátiát vagy unszimpátiát válthat ki belőlünk, ami a látásunk során kialakult akár millió éveken át tartó benyomások összegződésének eredménye.
Hogy miért szeretek női portrékat készíteni? Egyszerű a válasz. Amiért megcsodálunk egy vadon virágzó, illatozó orchideát, vagy amiért elvarázsol egy hullócsillag…mindezzel többet is mondtam mint kellene… A fotó pedig nem akkor lesz jó ha szép, hanem akkor ha hiteles. Tele van a világ önmagában szép dolgokkal, jelentés nélkül, amik semmitmondóak, ezt giccsnek hívjuk. Viszont egyre inkább kiveszik az egyediség, egyre mélyebbre süllyed a kollektív tudattalan, ami ősvalónkat építi fel, és amitől olyannyira eltávolodtunk. Ennek előhívása, a pillanatba öltözött személyiség feltárása a célom. A vizuális kommunikáció egyik legerősebb eszközét a Jungi értelemben vett szimbolikában látom, aminek felhasznált jelentéshordozói mindannyiunk számára hasonló mondanivalót sugallhatnak, de mindenkinek a saját személyes szűrőjén keresztül, egyszerre téve egy fotográfia jelentését személyessé és mindannyiunk számára közössé, hiszen ahogy Gombrich is fogalmazott „a romlatlan, elfogulatlan szem nem más mint mítosz…” Tudatos világunk sokmindent elnyom. A művészetek arra hivatottak hogy felhozzák ezeket az elfolytott tudattalan tartalmakat és szembesítsenek minket saját érzelem és hiedelemvilágunkkal. Mindeközben olyan ismeretlen csatorna is megnyílik egy általunk alig ismert szférára, amit Miltényi Tibor egyik írásában számomra nagyon hitelesen fogalmaz meg, és egy olyan alkotót jelenít meg aki elfogadja, sőt örül neki hogy amit létrehoz, csak kis részben az övé...

Hasonló érzéseim vannak Miltényi gondolatával egyetemben mikor megrendezett fotókat készítek, és mindig felpezsdít hogy az ami majd születik, egy rész gondolat, egy rész improvizáció, egy rész abból a személyiségből akivel fotózom és egy rész misztikum. És ezekből az alkotóelemekből ha nem erőszakolunk meg egy témát vagy helyzetet, akár csoda is születhet. Ezt a csodát keresem.

      A megvalósításban célkitűzésem a vintage, vagyis egyedi és saját magam által előhívott, nagyított képek készítése a mindennapokat egyre alattomosabban átitató felszínes tömegízlés, reprodukciós kényszerből fakadó elértéktelenedés és eldobhatóság ellensúlyaként, ami számomra egyben értékítéletet tartalmazó filozófia is. 

Első kiállításom 2016 -ban jelent meg „Pattog a zománc” címmel, mely a baranyai vidékről, annak múltjáról és jelenéről szólt. A kiállítás Magyarország egyik legszebb vidéki kulináris kitérőhelyén a hosszúhetényi Almalombban volt megtekinthető.

 

Köszönöm hogy megtisztel érdeklődésével!


A honlapon lévő fotókkal és portré fotózással kapcsolatosan bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, melyhez igénybe veheti az alábbi üzenetküldő panelt, vagy közvetlenül a megadott email-címen is elérhető vagyok.

Jáger Viktor
Tel: +36 30 376 4801
E-mail: info@jagerviktor.com

Portré

A portrékészítés összetett műfaj, ahol a fényképezésé a legkisebb szerep. Az igazi portré pszichológiai ismeretek, empátia és főleg szeretet nélkül számomra elképzelhetetlen. Egy bizalmi kapcsolaton alapuló portrékészítés  tehát túlmutat egy ember tükörképén, mélyebb rétegekbe hatol, ahol olyan embert fogunk találni amit eddig kevésbé ismerhettünk meg. Minden ember, ahogy a fűszálak is vagy a hópelyhek, egymástól kicsit különbözik, valamitől az ami. És ha azt írom hogy bizalmi kapcsolat nélkül számomra nincs jó portré, akkor elég ha Sally Mann családjáról készített képeit megnézzük. Ez az a csoda, ami a fotós és a fotózott személy közötti kapocs nélkül nem valósulhatna meg.


Kedves érdeklődő!


Az alkotások ára személyes kapcsolatfelvétel során, vagy telefonon, emailben történő megkereséssel érhetőek el. Az alkotásokból maximum 7 darab autorizált kópia készül.


Fotóművészeti és egyéb aktualitások

 

Kiállítások 2020-ban:

Feminine/Masculine - csoportos kiállítás (1 fotó) 2020 február 13 - március 7, PH21 Gallery, Budapest

Imagination - csoportos kiállítás (2 fotó) 2020 Június 4 - 27, PH21 Gallery, Budapest

2017.12.25

Egy kedves barátom, Csaplár Judit rávett hogy válaszoljak három kérdésre, amit egy ismerőse fog feltenni, aki egy blogot vezet. Talán lesz olyan válasz ami hasznára válik annak aki elolvassa. Ez lett belőle:

https://www.facebook.com/inspirationbar.hu/photos/a.174401126439116.1073741829.167083677170861/212408082638420/?type=3&theater

 

2017.02.22

A négyzetes formátumról:

https://www.dpreview.com/articles/9462076757/square-format-not-so-weird

 

Megjelent a Szellemkép online művészeti folyóirat hasábjain a Renée Jacobs aktfotográfussal készített interjú, olvassátok szeretettel, íme a link:

http://www.szellemkeponline.hu/irodalom-kritika-konyv-album/akt-tajkep-nelkul/